Igen jó volt nézni, hogy a fiatalok milyen hangszereket vittek be a házba. Szerencsénkre volt pár darab a mi márkáink közül is. Az elődöntők során volt Dávid Krisztián is, aki ugyancsak egy Washburn D10S-t használt. Itt van például Boogie is, aki egy fekete D10-es Washburn gitárt vitt magával otthonról.
Cégünk figyeli, hogy ki az, aki a mi hangszereinket használja. Nagyon fontos szerintem kiemelni azt a tényt, hogy függetlenül attol, hogy miképp jutott a termékeink egyikéhez, -megvásárolta, mert gyüjtött rá, vagy ajándékba kapta szeretteitől - büszke legyen arra, hogy neki egy Washburn, vagy Parker, vagy Oscar Schmidt gitárja van.
Ha a neten körbe néztek, akkor találhattok egy felhívást, hogy ellopták ezen tipusú és egy másik gitárját Boogie-nak. Tehát ez már a második D10 -ese lehet, ha az nem került meg.
Jó volt nézni, hogy másoknak is megtetszett ez a tipus és előszeretettel vették kézbe, hogy játszanak rajta. Így volt ezzel Bartók Eszter is.
Szól az elefánt dal!
Most jobban fókuszálok a műsor reésztvevőire. De mindig ott vannak azok a fanatikus zenészek, akik régen is meg manapság is a mi átalunk forgalamazott termékeket használják. Erről majd még fogok írni!
Visszatérve Esztire meg Boogie-ra. Jók voltak külön-külön is, meg együtt is. Kívánjuk, hogy sikerüljön nekik minden a jövőben!

Amennyiben a mi hangszereinket fogják használni, akkor ugyanúgy nekik is felajánljuk, hogy a megjelenő hanganyaghordozójukkal egyidőben a hírdetési felületeinkken megjelenhetnek. Ne feledjétek, hogy ez minden olyan fiatal zenésznek egy lehetőség, akik munkásságuk ideje alatt a hangszereinket, erősítőinket, húrjainkat használják, honlapjukon bemutatják és a zenei pályájuk alakulásáról mindig információval szolgálnak, hogy megtaláljuk azon pontokat, amivel tudunk a későbbiekben ötleteinkkel, reklámainkban való részvétellel hozzájárulni az ismertséghez. |